Milyen kép van a szemed előtt, amikor francia bulldogra gondolsz?
Nyugodt, egész nap horkolva alvó, fejéből bambán kifelé bámuló, röfögő, nagyfejű, nyomott pofájú, csillámpónikat eregető, dagadt-hurkás “kismalac”? Felejtsd el ezt a képet.
Aina vagyok, röfögés nélküli, kisebb fejű és hosszabb orrú, csak néha horkoló, egyáltalán nem bamba, főleg nem nyugodt, de így tökéletes, csíkos francia bulldog, igazi tenyészszuka. Csillámpónikat viszont csodálatos bulldogsággal, roppant jól időzítve tudok robbantani, lehetőleg zárt helyiségben. Energiabomba, fáradhatatlan és bosszúálló.
Második kutyája vagyok anyának és apának, de mindig teszek róla, hogy velem és csakis velem foglalkozzanak. Szeretek első helyen és szeretek a középpontban lenni. Oké, kiállításon nem vagyok első, mert a kompaktabb francia bulldogokat részesítik előnyben. De ez engem nem érdekel. Tényleg, a kutyakiállítások. Na, ott találkozhatsz nyugodt, egy helyben üldögélő franciákkal. Anya is mindig csodálkozik, mert hihetetlen, hogy én nem ülök le a fenekemre egy percre sem. Hogyan is ülnék? Új hely, rengeteg kutya, s még több ember, akiknek szólnom kell, hogy cuki vagyok és simogatható. Bármikor képes vagyok hátra vágni magam egy kis pofi- és hasvakarásért. Ja és a nyugalom. Még a kiállítási szerepléseim kezdetén próbálkoztak valami gyógynövényes lassító cuccal, amit hosszú utazáshoz, repüléshez ajánlanak kisállatoknak. Egyből bekaptam két darabot. Használt? Persze, egy másik világban, másik kutyának. Nincs az a gyógynövény, ami engem lelassít és elálmosít, fontosabb dolgaim vannak annál, minthogy elvesztegessem felesleges pihenéssel a csodálatos bulldog élményeimet.
Igazi kis rohadék vagyok, ha valamit el akarok érni. Viszont ha ringbe kerülök! Mint egy szófogadó, mindig és mindenhol tökéletesen viselkedő álomkutya. Magamat csak nem fogom leégetni, mikor mindenki engem néz és bírál…
Tavaly nyáron nagyon elszaladtad velem a lovacska – anya és apa szerint -, mert nem akartam meghallani amit nekem mondanak, ellopkodtam dolgokat, főleg amikor a háznál dolgoztak munkások. Minden munkásnak van kesztyűje 😀 Akarom mondani, volt. Azt próbáld meg tőlem elvenni – sok szerencsét! Gyors vagyok, mint egy gepárd, rádnézek és az arcodba nevetek, hogy tuti nem kapsz el. Fú, ettől ki tudnak a gazdáim akadni. Borzasztóan tudnak viselkedni velem ilyenkor… Anya kiabál, szerintem a szomszédság hülyének nézi, s még ő kérdezi tőlem, hogy normális vagyok-e?! Arra nem gondol ő hogyan viselkedik? Apa utánam szokta hajítani a fenyítő üveget (Azt a célt szolgálja, hogy a kutya megtorpanjon és a gazdájára figyeljen. Nem a kutyához, hanem a kutya közelébe kell hajítani. – a szerk.) Bebújok a kocsi alá, ott úgysem ér el senki. Nyugodtan megvárhatod, amikor majd önszántamból kijövök onnan.
Szóval a tavaly nyár. Apa közölte, hogy vissza kell mennem a kutyaiskolába, mert nem igaz, hogy 3 éves koromra elfelejtem, amit eddig megtanultam és tudtam. Mi lett az eredménye? A kiképző kinevette apát, ugyanis én póráz nélkül MINDENT megcsináltam, amit kellett. Kérdezte is apától, hogy biztosan jó kutyát hozott-e el otthonról, mert ez a kutya – mármint ÉN, AINA – majdhogy tökéletesen viselkedik. Égett is a feje rendesen. De mondtam már, nem járatom le magam holmi neveletlen viselkedéssel, amikor engem figyelnek és különböző feladatok elé állítanak. S, hogy mennyire vagyok cuki? Kérdezd meg nyugodtan, rögtön Stitch-fejet vágok és forgatom rád a fejem – azonnal elolvadsz!
Itthon az udvaron én vagyok a falkavezér. Tőlem fél mindenki, bármi van, majd én elintézem, ha kell, neki is ugrok a többieknek. Főleg Mangónak, mert ő az első kutya a családban. Jajj, anya úgy tudja simogatni, ölelgetni, becézgetni – édes kis Manguszta, kis Mangókutya – rosszul vagyok olyankor… rögtön oda is ugrok és ellököm Mangót, aki szörnyű csatát vesztve, lehajtott fejjel és búskomor arcot vágva, sajnáltatva magát, odébb is áll. Nem érdekel, hogy két kezed van, csak engem simogass!
Akik még ki tudnak akasztani, a kölykeim, Avocado és Aga. Kiscsíra bulldogok, azt hiszik olyanok lehetnek mint én. Hát nem! Azt hiszik anyát majd ők védik meg mindenféle biciklitől, postástól, porszívótól stb. Hát nem! Majd én, én megvédem, anya csak az enyém és apa is! Próbálod átvenni a helyemet? Torkon ragadlak és földre váglak. Higgyétek el, tudják ki a főnök. Pszichopata azért nem vagyok, de mindenkinek tudnia kell, hol a helye. Az enyém apa és anya simogató kezei között, vagy az ölükben. Álmomban is erről álmodom, hogy simogatnak 🙂
Visszatérve a kölykeimre. Másfél évvel ezelőtt lettem vemhes – először. Mivel én nem vagyok holmi unalmas, unatkozó zsebcirkáló, nem engedhettem meg magamnak, hogy kivonjanak a forgalomból, pihenés, lábadozás és a többi. Így két kölyökkel a hasamban a fialás előtti napig még vígan szaladgáltam az udvaron a többiekkel. Természetesen tökéletesen szoptattam és gondoztam a kölykeimet, de hamar visszaállt minden a régi kerékvágásba. 3 hónap után nem is látszott rajtam semmi, kivéve egy kis rajtam maradt felesleget. Viszont, annyira zavart, hogy mindenki meglepődve kérdezte, “Jujj csak 2 kölyök volt, vagy a többi nem maradt meg?” hogy ebben az évben behomorítottam, kölykökkel, fialással együtt. Nesztek! Beszélhettek rólam megint 🙂 De erről a következő részben…