Hahó, mi vagyunk, a tíz szeretnivaló, átlagon felüli kreatív – és hiszti génekkel rendelkező, ereinkben ultra magas dózisban csörgedező cukisági faktorral cseperedő, hurkás francia bulldog-sereg.
Így, kilenc hetesen már vannak fogaink. Sok. Élesek, nagyon. Próbálgatjuk, tehát rágunk, harapunk. Mindent. Egymást is. Azt mondják Anyáék ezt nem szabad, mert fájdalmat okozunk a testvérünknek. Persze, tudjuk, érezzük, sőt visítunk amikor a másikunk belénk harap. De kicsi törpkutyák vagyunk, nem foglalkozunk ilyesmivel, csak a játékkal, evéssel, és azzal, hogy minél cukibbak legyünk. Annál inkább foglalkozunk azzal, hogy mindig éhesek vagyunk. Pedig figyelni kell, hogy ezek a hurkás kis habtestek megmaradjanak.
Tudjátok, amikor éhes vagyok, nagyon, – amúgy én Cinnamon vagyok, sötét bézs francia bulldog szuka – , akkor elkezdek kiabálni. Úgy tudok feleselni Anyának,hogy csak néz magán körbe. Aztán ahelyett, hogy iparkodna a fincsi táppal, a tetején a fincsi zöldkagylóporral (Farkaskonyha), csak jár a szája, hogy miért kiabálok. Na, emiatt még hangosabban vakkantgatok és meg is támadom. Habár, nem tudok kiugrani hozzá, hogy mondjuk megharapjam a lábujját. De a cicijét megharaptam. Bizony, próbálta elvenni a vizes tálat, amit össze-vissza tologattunk szomjunkban, mert persze Country, a vízibulldog kipocsolta. Na jó, Cudar és Cunami is segített neki. Szóval, próbálta elvenni tőlünk, ezért kicsit arrébb tolt engem, így mérgemben cicin haraptam. Azt mondta nagyon fájt neki. De szaladtam is tovább. Amíg Country fröcskölte kifelé a vizet a tálból, addig mi a friss forgácsot kapartuk szanaszét, mert ha a bulldogsereg összefog, sokkal több kerül ki a földre.
Uh, a forgács, pormentes, puha, tudjátok milyen jó szaga van és mennyire jó benne ugrándozni?? Ilyenkor olyanok vagyunk mint a nyuszikák. Gondolj el tíz kicsi nyuszit ugrándozni. Cuki? Na, most gondolj el tíz kicsi francia bulldogot ugrándozni. Ugye milyen szép látvány? Máris jobban fogsz aludni ma, szerintem.
De van az úgy, hogy az 500l forgács önálló életre kel, nem is kellünk mi a nappali átrendezéséhez. Bizony, Anya annyira nevetett, hogy majdnem megfulladt, látnotok kellett volna. Igazából lefotózta, de Apa nem engedi itt közzé tenni, mert gatyában van és bokáig ér a kiszakadt zsák mellett a forgácsban, vagyis úgy néz ki, mint egy sutyi. De ő is nagyon nevetett, nem értjük miért. Tényleg megijedtünk, hogy valami bajuk lett, agyukra ment az alváshiány, de akkor ki fog nekünk enni adni?! Jut eszembe, vagyis a pocakomba, kajaidő van, de jövünk meg mesélni.
