Na sziasztok! Aina, a hős francia bulldog és a bulldogmese jelentkezik, remélem hiányoztam 🙂
Szóval, az elmúlt hónapokban felcseperedtek a kölykeim, ITT nézhetitek meg őket, most múltak fél évesek. Az ELŐZŐ bulldogmesémet a fialásnál hagytam abba.
Tehát, mint az első vemhességemnél, most is tökéletesen, aktívan, a pocakomban lévő bulldog porontyokat meg sem érezve éltem napjaimat. Aztán úgy a vemhesség felénél kezdett úgy kinézni a hasam, mint egy nagy lufi. Jelentem, nem voltam kövér!! Ezzel meg se gyanúsítson senki! Én izmos, formás kis szukácska voltam, vagyok és leszek is, mindig.
Na, tovább folytatva mesémet, hirtelen kezdett nőni a hasikám, s már látszott, hogy itt bizony nem kettő, de még csak nem is négy bulldog poronty van az én csodás és egyedi Aina pocakomban. Tudni kell, mi 63 napig vagyunk vemhesek, az én imádott, végtelenül kedves, engem természetesen nagyon szerető (Hát lehet engem nem szeretni?? Áh, dehogy 🙂 ) Tamás doktorom az 58. naptól figyeli a bulldog babókat. Ez egy szombati, szép januári reggelen meg is történt, de mindent rendben talált. Abban állapodtak meg Apáékkal, hogy a vasárnapi bekukkantást kihagyják, mert még semmi jele annak, hogy ezek a kis bulldogok elhagynák az én tökéletes biztonságot adó bulldog hab testemet.
Így esett, hogy nyugodtan hazamentünk. Továbbra sem voltam zavart, vagy ideges, esetleg mérges – bár az szoktam lenni a vemhességtől függetlenül is -, nem akartam fészket rakni, sőt, még a vacsorámat is befaltam. Persze, hogy befaltam, csak nem hagyom, hogy más egye meg! Még lefogyok, vagy a bulldog kölykeim kicsik lesznek. Pff, még ilyet. Mondjuk, már elég nehezen mozogtam, nem tudtam szaladni, ugrálni, tényleg olyan voltam, mint egy felfújt bulldog-lufi.
Viszont, ahogy Anya mondja, Apának vasárnap, hajnali negyed 4-kor “női megérzése” támadt – fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Apa mondta, hogy zihálok és hívjuk Tamást, pont ő volt ügyeletes, nem szabad tovább várni. Anya szép nyugodtan elkezdett készülni, mondván, hogy én ne legyek ideges – tuti, hogy csak saját magát akarta nyugtatni… Aztán villámcsapásra megváltozott minden! Apa észrevette, hogy egy nagyot nyomok és valami megcsillant a hajnali fényben a kis kosaramban. Egy kiskutya!!!!
Ezek után, mindketten hisztis őrületben törtek ki. Apa intézte a kiskutyát, Anya önmagán kívüli állapotban hívta a dokimat, mondanom sem kell, teljesen égő volt.
Két kézzel borította ki az ásványvizes üvegből a vizet, helyette forró vizet töltött bele, Apa leszedte a burkot a kicsiről – aki a Tőzegkúti Buborék nevet kapta -, csapta ki a szájából a vizet. Bezárták a házba Mangót és Chilikét, még szerencse, hogy ők ezt nem vették észre előbb, mert abból ki tudja mi lett volna. Anya pizsamában szaladt ki a kocsit melegíteni (ja, s pizsamában jött el az állatorvosi rendelőbe is, most gondolhatjátok), ekkor Buborék már nagyon sírt, ebből tudták, hogy egészséges, s én? Én azt sem tudtam mi van, próbáltam volna megnyugtatni őket, de volt elég bajom. Én mindig megnyugtatom őket, nem kell idegeskedni, rohanni stb, rohanok én helyettük, de most nem voltam rá képes.
Az autóban a rendelőig Anya imádkozott, sírt, Apa is úgy vezetett, nem is részletezem. Próbáltam Anyának mondani, hogy ha ezt fogja odabent is művelni, mások előtt, nagyon kiakadok, de tőlem elég szokatlan módon, meg sem tudtam mozdulni.
Innentől már gyorsabb volt minden, Buborék végig sírt, jó kis tüdeje volt, Tamás elaltatott, kivette a további 8 kicsi bulldogot, akik amúgy nem voltak kicsik! Még én sem értem hogyan fértek el bennem, ennyien, ilyen súllyal, összesen kilenc francia bulldog kölyök. Apa is segített, Anya ilyenkor mindig kint vár egyedül, nem bírja a sebészi dolgokat.
Aztán mikor ébredeztem a földön, éreztem, hogy Anya simogat, nyugtatgat és persze sír. Komolyan, ha lett volna bennem erő, felállok és összenyalogatom, de még a fejemet sem tudtam felemelni.
Délelőtt értünk haza, már az első etetés is jól sikerült, volt tejem, ameddig csak kellett, mind a 9 bulldog kölykömnek. A többit pedig tudjátok. Csodálatos helyre kerültek, nagyon jó gazdikhoz, s persze olyan különlegesek, mint amilyen én, a hős Aina vagyok.
Ja tényleg, Tőzegkúti Babér nevét és hangját, elég sokszor hallottam naponta, sőt, még a szomszédok is. Lelőhetetlen energiabomba volt, mint én. Most is sokat beszélnek róla, jön hozzánk nyaralni. Na de hol fog lakni??? Itt velünk, hármónkkal? Hát azt tuti nem! Ez a mi helyünk, nem másé! Lehet Anya és Apa beviszik magukhoz?! Jajj, azt csak nem tennék meg velünk!!!! Hmmm, lassan ez is kiderül, pár napon belül érkezik.