Sziasztok, itt vagyok, Avocado kapitány vagyok! Mint minden bulldog élete, az én életem is nagyon mókás, dolgos, izgalmas. Roppant sok dolog történik minden egyes nap, különösképp, ha rólam, a táncos lábú, riszáló, kis habtestű bézs francia bulldogról van szó. Pontosan így történt az elmúlt időszakban is, amíg nem hallott rólam a nagy világ. Más hallott, gondolom ez nem meglepő…
Na szóval, hol is kezdjem? Kezdem a közepén. Az én csodás, bézs bundámmal borított, hurkás kis testem eléggé megváltozott az ősz folyamán. Felszedtem néhány grammot, egészen pontosan néhány kölyköt. Ezzel a robosztus, gyönyörű fejű és kiállású, foltos francia bulldog kannal fedeztettek be engem, kinek igazán kanos neve: Amigo. Gondolom mondanom sem kell, hogy önmagunkban, külön-külön is különlegesek vagyunk, na de együtt! Erre fogadjál, ne az ötös lottóra!
Tehát, megtörtént a párosítás, majd jött az ellenőrző ultrahang, ahol láttak is 4 kis francia bulldog kölyköt. Úgy a vemhességem felénél elkezdtem hatalmasra nőni, mármint nem én magam, hanem az én bulldog pocakom. Ezzel párhuzamosan aktivitásom kezdett csökkenni. Én, Avocado kapitány szabadságoltam magam, fusson, akinek van ereje – és jóval kisebb hasa. Legalább Negro, a zsebbulldog is tudott fontoskodni és zsebcirkáló főnökként cikázni az udvaron.
Tovább folytatva vemhességem történetét, az utolsó héten nagyon rosszul lettem. Anya és Apa majd összecsinálták magukat az éjszaka közepén, hogy „atyaúristenmibajaAvinakmégnemfialhat”! Merthogy, elkezdtem zihálni, nyugtalan lenni. Nem értem miért ők voltak beszarva! Én nem tudtam mit kezdeni magammal, nehéz volt a testem, melegem volt, a házban is meleg volt, nem tudtam enni, mert nem volt a kajcsinak hely, valami borzalom. Már aludni sem tudtam, emiatt Anyáék sem. Állítólag hangos volt a zihálásom és a fel-alá járkálásom az éjszaka közepén, no persze féltek attól is, hogy „mivanhatörténikvalamiamígalszunk”. Természetesen nem történt, hova gondoltak, nem is értem. Én Avocado vagyok, méghozzá kapitány, nyugi, majd én eldöntöm mikor történik valami.
Elérkezett az 58. napi ultrahang, szép szombati napon. Nyugodalomban haza is küldtek minket, hogy magzatvíz és a kis bulldog porontyok szívverése is teljesen rendben van. Kezd ismerős lenni a történet? Bizony, bizony, a folytatás szinte ugyanaz lesz, mint Aina anyukámnál!
Apa már megedződve az autót a kapuban hagyta és mindent összekészítve, üres üvegeket elől hagyva készült az éjszakára. S hopp, mi történt, hajnalban a jó kis puha, hatalmas ágytakarójukban elkezdtem fészket rakni. Innen már nagyon felgyorsultak az események. Hívni a rendelőt, bemenni, elaltatni és szóltak is Apának, Anyának, hogy jöhetnek megnézni ébredezem. A földön feküdtem, Anya próbált nem sírva ébreszteni, Apa a doki bácsival beszélt a császárról és az állapotomról. Amikor megbizonyosodtak, hogy jól vagyok és megnézik a kiskutyáimat, megkérdezték, hányan is vannak. Válasz: TÍZ. Erre ők, egyszerre: MENNYI??? Mintha abban az idegesítő Aldi reklámban lettem volna… Összesen tíz. Tíz egészséges kis francia bulldog kölyök. Ennyien jöttek világra, ez egy egész sereg. Még jó, hogy sereg, hiszen kapitány vagyok! Az is természetes, hogy Aina anyukámnál is többet hozok a világra, hiszen különleges vagyok és szeretem, ha lekörözöm – mindenben.
